Tükör által világosan...

Hetek óta gondolkozom azon, hogy egy transzneműségről szóló előadásra készülve hogyan mutathatnám be a transzneműséget a maga komplexitásában. Végül A dán lány című Oscar díjas filmnek alább látható jelenete mellett döntöttem. Hihetetlen, hogy az elmúlt száz évben mekkorát fejlődött a tudásunk és a szemléletünk a transzneműség kérdésében. Még a XVI. században is az volt a közhiedelem, hogy a férfiak és a nők nemi szervei között nincs különbség. Csak éppen a férfiaké kívül van... Több dichotómia szabta meg a transzneműségről és más, ma LMBTQI rövidítéssel összefoglalt jelenségről a felfogásunkat: természetes - természetellenes, éretlen - érett szexualitás. Vannak világító cölöpök, amelyek kijelölték a fejlődés útját. Egy dán rendőrtiszt javaslata nyomán leválasztották a homoszexualitást a bűnözésről: miután a homoszexualitás legitim lett, már nem volt értelme zsarolni őket, így bűnözésre sem került sor. Ha mindez hamarabb történik meg, Oscar Wilde sokkal tovább élhetett volna, és még több remekművel gazdagította volna a világirodalmat. 1973-ban a Honolului világkongresszuson deklarálták, hogy a homoszexualitás nem betegség. Majd a transzneműségre is sor került. Gondoljunk csak bele. A DÁN LÁNY (Lili Elbe) történetének idején, a húszas években és a harmincas évek elején hajmeresztő műtéti eljárásokat alkalmaztak a transzneműek nemi átalakítására. És mindezt olyan emberek tették, akik legalább belátták, hogy erre van szükség. Lili Elbe belehalt a műtétbe. Egy közlemény szerint (Green, 1985) az 1979 és 1984 közötti időszakban végzett műtéteknél, a nőből férfivá való operáció esetén 97 %-os, a férfiből nővé változásnál 87 %-os volt a megelégedettségi ráta. Örülök, hogy A dán lány kapcsán a közbeszéd része lett mindez.

A film a múlt század hatvanas éveiben játszódik Los Angelesben. George Falconer, az ötvenkét éves angol férfi, homoszexuális irodalomtanár nyolc hónappal ezelőtt autóbalesetben elveszítette partnerét, Jimet, akivel tizenhat évig éltek együtt. Egyfajta poszttraumás stressz-betegségként kísérti a múlt, Jim vérbefagyott testét látja a hóban egy halott kutyával, majd végigperegnek szemei előtt kapcsolatuk történetének emlékezetes képei. 1962. november 30-án George magához vesz egy revolvert. Mint tudjuk, színházban és moziban a puskáknak és revolvereknek az a dolga, hogy elsüljenek. Feszülten várja a néző, elsül-e a fegyver. Számíthatunk azonban néhány fontos emberre, akik – Papageno-effektusként - megpróbálják George-t jobb belátásra bírni. Ott van például Charlotte, aki mindmáig kitart George mellett annak ellenére, hogy a férfi Jimbe lett szerelmes. Aztán egy lelkes tanítvány, Kenny, aki még tanára lakcímét is megszerzi, hogy besétáljon a magánéletébe. Egy önfeledt éjszakai tengeri fürdőzés után George és Kenny között vibrál a homoerotikus feszültség (a pisztoly örökre elfelejtve), amikor a tanítványával nyugovóra térő George a szívéhez kap és meghal. Az Egy egyedülálló férfi című amerikai filmből most azt a jelenetet láthatjuk, amikor George és Jim megismerkedik egymással.

Egy gyermekparalízisben szenvedő lány, Karen O'Connor a csodával határos módon meggyógyul, újra járni tud. Gyógyulásához két komikus színész, Lanny Morris és Vince Collins adománya segítette hozzá, ezért az egyik televíziós showműsorukban ország-világ előtt köszönetet mond nekik. Lanny magához öleli a lányt, aki észreveszi, hogy a színész mennyire elérzékenyült, potyognak a könnyei. De Karen csak jóval később tudja meg, hogy Lanny könnyei nem neki szóltak, hanem egy barátság végét siratták. Komikustársával, Vince-vel való barátsága végét. A történet harmadik szála is végzetesen keresztezi az előző két szálat: egy egyetemista lány, Maureen O'Flaherty, aki mellesleg rajong a két komikusért, a nyári szünetben munkát vállal egy szállodában. Éppen ott, ahol Lanny és Vince megszállt. Felhívják a lányt egy kis pezsgős-kábítószeres szórakozásra. Maureen reggel már nem ébreszthető. Mi történt éjjel? Ki ölte meg az egyetemista lányt? Miért szakadt meg a két komikus barátsága? Ezek a kérdések foglalkoztatják Karen O’Connort tizenöt év múlva, amikor riportkönyvet ír Vince Collins-ról.  Közben véletlenül megismerkedik Lanny-vel, és egy éjszakás szeretője lesz. Az igazság fogságában című film (Atom Egoyan, 2005) végére minden kiderül. Az is, miért lett öngyilkos Vince Collins a könyv írása közben egy szálloda fürdőszobájának kádjában, pezsgőspohárral a kezében. Az alábbi jelenetben Vince erőszakkal is megvédi a barátját egy munka közben zsidó származását ért nemtelen támadással szemben: "Tőlem szidhatod a zsidókat napestig, de a társamat hagyd ki belőle."

Kegyetlen és mély film, amely a filmeknek abba a sorába illeszkedik, amely az anya-fiú inceszt kapcsolatot teszi meg művészi vizsgálat tárgyává: A hold; Szappanoperett; Szívzörej; Pola X; Diploma előtt, stb. E filmek között a Kegyetlen báj valóban kegyetlenségével tűnik ki: nemcsak egy anya (Barbara) és fia (Anthony) szoros lelki kapcsolatát és szeretkezését mutatja be, hanem a fiú homoszexuálissá válását, kétségbeesett kísérletét apja visszaszerzésére, majd egy sajátosan módosult tudatállapotot, amelyben a fiú késsel hasba szúrja anyját. A film hősei a föld felett lebegő emberek, akik láthatóan nincsenek tisztában tetteikkel és tetteik következményeivel. Ebben a jelenetben a fiú, homoszexuális barátja társaságában kezdi levelét apjának megírni. Kéri apját, aki Anthony volt barátnőjével, Blancával él együtt, hogy jöjjön vissza az anyjához, aki boldogtalan. Beszámol arról is, hogy közel van agya elborulásához. A képsorok bemutatják, milyen ellentmondásosan közelít apjához: elássa a kertjében a levelet, és amikor Blanca kiszalad a kertbe, hogy beszéljen vele, szó nélkül elillan.