A Wilbur öngyilkos akar lenni (Lone Scherfig, 2002) című film főhőse korán elveszíti anyját, ráadásul akaratlanul is hozzájárul annak halálához. Folyamatos bűntudat kísérti, ezért monomániásan törekszik arra, hogy megölje magát. Minden módszert kipróbál (gáz, érfelvágás kádban, akasztás, vízbe fúlás), de mindig valaki megmenti, főleg végtelenül emberséges bátyja, Harbour. Apjuk halála után rájuk marad egyetlen örökségük, az antikvárium. Az egyik öngyilkossági kísérlet után Wilbur egy kórház pszichiátriai osztályára kerül, ahol az öngyilkossági kísérleten átesettek részére szervezett csoportpszichoterápiában részesítik. A kórházból késései miatt eltávolított Alice, aki egyedül neveli kislányát, úgy jut pénzhez, hogy a kórházban talált könyveket eladja Harbour és Wilbur antikváriumának. Megjelenése a fivérek életében robbanásszerű változásokat indít el: Halbour feleségül veszi, Wilbur pedig a szeretője lesz, és öngyilkossági késztetései csökkennek. Még odáig is eljut, hogy kiment egy magát vízbe ölni akaró nőt (ezt a jelenetet mutatjuk be). Ezzel párhuzamosan Halbour megtudja egy rosszulléte kapcsán, hogy májrákja van, és sürgős kezelésre szorul. Ezt azonban eltitkolja családja elől, akik véletlenül, egy Wilburral flörtölő kórházi nővértől tudják meg az igazságot. Végül Halbour, aki öccse életét többször is megmentette, öli meg magát a halál közelében, sok nyugtatóval. Wilbur pedig, az ödipális háromszög egyik, az apát jelképező tagjának halála után, „anyját” megkapva-visszakapva már nem akar meghalni.