A 'nők lázadása a filmművészetben' című leendő doktori értekezés egyik fejezetét bizonyára Az új élet című Catherine Corsini-film (2008) elemzése alkotná. Egy negyvenes éveiben járó, szakmáját családanyasága miatt nem gyakorló kineziológusnő, Suzanne úgy érzi, eljött az ő ideje. Harmincezer euróért kap egy jól felszerelt rendelőt férjétől, Samueltől, majd beleszeret a rendelő felújításában segédkező spanyol vendégmunkásba, Ivánba. Ettől a pillanattól kezdve zsigeri ellenszenvet, sőt gyűlöletet táplál orvosférje iránt, akivel kapcsolatban úgy érzi, gondoskodásával megfojtja őt. De Samuelt nem abból a fából faragják, hogy csak úgy hagyja feleségét kisétálni a családi fészekből. Ádáz harc kezdődik, amelyben Suzanne hibát hibára vét, és veszít. Amikor Ivánt letartóztatják saját meggondolatlan akciója miatt (elviszi otthonról az értékes képeket és ékszereket, és ráveszi Ivánt, hogy adja el azokat), látszólag megadja magát, és visszaköltözik Samuelhez. Majd az egyik éjjel puskát ragad és lelövi Samuelt. Az alábbi jelenetben a házaspár végső, test test elleni csatáját láthatjuk.
Claude Goretta filmjének (A csipkeverőnő, 1977) hősnője, Pomme, olyan lány, aki nem hívja fel magára a figyelmet, akit faggatni kell, akit tudni kell észrevenni, aki szavakkal képtelen kifejezni érzékenységét. Valaha zsánerképet festettek volna róla a festők, ő lett volna a vízhordó lány, a varrónő vagy a csipkeverőnő. De gondolhatunk akár a leányra is, gyöngy fülbevalóval (Vermeer festményére, amelyről film is készült). Pomme ha szeret, nagyon szeret. És egyszer szeret. Ezért belehal a lelke, ha szerelmese elhagyja őt. Az alábbi jelenetben egy kis szerelmi bizalomjátékot látunk a tengerpart fölött, a szakadék előtt. 
1976-ban, egy francia kisvárosban gyermekek hada indul az életnek. Van köztük új diák, aki nem hajlandó levetkőzni, amikor rutin orvosi vizsgálatnak vetik alá az iskolásokat. Később kiderül, hogy részeges anyja és nagyanyja veréseinek látható nyomát fedezi. Azután itt van ez a bájos kisfiú, aki amikor anyja egy pillanatra egyedül hagyja, kimászik az ablakon és több emeletet zuhan, hogy a csodával határos módon kutya baja ne legyen. És ott van egy kislány, aki nem akar szüleivel étterembe menni, mert "női" táskáját szülei leszólták. Apja hangszórójába bemondja, hogy éhes, és a ház lakói kötélpályán szállítják neki a finom vacsorát. És ott van Patrick, aki tolókocsiba szorult apját látja ez zokszó nélkül. "A gyerekek mindennek nekiütköznek, nekiütköznek az életnek, de kegyelem kíséri őket, és kemény fából faragták őket" - mondja a Truffaut-ot megszemélyesítő tanár, 
Mori professzor, egy római pszichiáter szoptatós dajkát vesz fel, mivel gyenge idegzetű felesége, Vittoria nem tud szoptatni. Maddalena, a dajka azonnal belopja magát az újszülött szívébe, és Mori professzor is egyre gyengédebb érzéseket táplál iránta, még írni is megtanítja. Közben Vittoria szenved, egyre nehezebben viseli, hogy kirekedt gyermeke legintimebb közelségéből, és egyre féltékenyebb Maddalenára. A dajka minden nap eltűnik egy rövid időre. Mori professzor meglesi, hová megy ilyenkor, és megdöbbenve látja, hogy Maddalena saját gyermekét látogatja meg, hogy megszoptassa őt is. Az orvos hirtelen felindulásában elküldi a dajkát, majd tettét megbánva kéri, maradjon még. A lány azonban végleg elbúcsúzik a kisdedtől, akire már nincsen megnyugtató hatással. Az alábbi jelenetben A dajka című film (Marco Bellocchio, 1999) végkifejletét látjuk.
Francois Truffaut Lopott csókok című filmjében (1969) egy pár – Antoine és Christine - tétován, csetlőn-botlón közeledik egymáshoz, tanulva a partnerkapcsolat műfaját. Nagy ritkán lopott csókokat váltanak a lány szülei lakásának pincéjében. Közben Antoine egy szálloda portása, magándetektív és pizzafutár, Christine hegedűoktató. De egyszer csak feltűnik a színen egy férfi – Christine után koslatva - , akiről sokáig azt hiszi a néző, hogy magándetektív ő is, de nem tudni, ki és miért ellenőrzi Christine minden percét. Végül kiderül az igazság. A férfi odamegy az Antoine mellett ülő Christine-hez és elárulja neki, hogy szerelmes belé, ezért követi mindenhová, a közelében akar lenni, és már attól boldog, hogy a lány létezik. Az egyoldalú kapcsolat motívuma Truffaut egy másik filmjében mutatkozik meg a legszélsőségesebb változatban, az Adéle H élete (1975) című filmben.