HTML

Filmpszichológiai villanások

Minden idők legjobb filmjeinek pszicho/pato/lógiai mélyfúrása

dr. Gerevich József pszichiáter

dr gerevich józsef: Gerevics portre for web

Gerevich dr a Facebook-on

Kövesse Gerevich dr legfrissebb bejegyzéseit a Facebook-on is

Egy pszichiáter történetei

Gerevich dr válogatott töprengései - tanulságos történetek a terápiák világából.

A mozaikokból összerakott lány

2014.03.29. 17:06 Dr. Gerevich József

menekülő szerelem.jpgEgy harmincas éveiben járó regényíró, Antoine, akinek házassága megromlott, különös módon ismerkedik meg Sabine-nal, a lemezbolti eladóval. Egy telefonfülke előtt várakozva önkéntelenül is egy szakítás fültanúja lesz, melynek végén a telefonáló férfi elővesz egy fényképet és dirib-darabra tépi, majd ledobja a földre. Antoine felszedi a papírdarabokat, majd otthonában összerakja a mozaikokat, egy lány arcát. Tűvé teszi Párizst a lány után, végül megtalálja. Ő Sabine.  Tombol közöttük a "kémia", Antoine azonban nem az a férfi, aki bármit is képes egyértelműen és zavartalanul végezni. Ambivalenciáját fia, Alphonse is erősíti, akit ki kell kísérnie a pályaudvarra, amikor éppen Sabine-nal vacsorázhatna.  Itt véletlenül összefut az első szerelmével, Colette-tel, akiből sikeres ügyvéd lett. Épp most vette meg Antoine önéletrajzi könyvét. Antoine ahelyett, hogy rohanna Sabine-hoz, jegy nélkül felugrik a tenger felé tartó vonatra és meghívja Colette-t vacsorázni. Miközben a régi emlékekről beszélgetnek, Antoine elmeséli a készülő regényének témáját is. A regény azzal kezdődik, hogy egy férfi áll a telefonfülke előtt, és arra lesz figyelmes, hogy valaki szakít a szerelmével. Francois Truffaut A menekülő szerelem című filmjéből az alábbi jelenetben a végső tisztázó beszélgetést látjuk Antoine és Sabine között.

 

Szólj hozzá!

Címkék: válás ambivalencia új szerelem regényírás szerelmi nosztalgia

A depresszió fenomenológiája

2014.03.24. 21:20 Dr. Gerevich József

zöld szoba.jpgJulien Davenne újságíró, egy magazinnak nekrológokat ír. Egyébként háborús veterán, rengeteg halottja van. A legfontosabb halottja felesége, aki nemsokkal azután, hogy Julien hazatért a háborúból, meghalt. Azóta gyászolja őt a zöld szobában, ahol fényképeit, a róla szóló dokumentumokat őrzi. A zöld szoba egy házban van, ahol Julien egy idős házvezetőnővel és egy siketnéma fiúval él. Ám egyszer a zöld szoba felgyullad, alig lehet eloltani a tüzet. Ekkor fogan meg Julienben a gondolat, hogy kápolnát épít a halottai számára. Ebben partnerre is talál Cecilia Mandel-ban, egy fiatal lányban. Cecilia – Julien-nel szemben – az élőket fontosabbnak tartja a halottaknál. Szerelmes Julien-be, hat rá a férfi, de szomorúan kell megállapítania, hogy meg kell halnia ahhoz, hogy Julien számára fontos legyen. A kápolna elkészül, folyamatosan égnek benne a gyertyák. Ekkor írja meg Cecilia Juliennek, Julien főnöke tanácsára, hogy szereti. Julien annyira megdöbben a levéltől, hogy kizökken halálközeli hangulatából. Érzelmi rezonanciája azonban későn érkezik: a lány már azonosult a halott-kultuszt hirdető férfival. Így Julien számára nem marad más hátra, meg kell halnia, hogy Cecilia szerelmét kiérdemelje. A Henry James-novella alapján készült Francois Truffaut-film (Zöld szoba, 1978) – hasonlóan a többi filmjéhez – önéletrajzi ihletettségű: saját depresszív hangulata elevenedik meg. A Zöld szoba az egyetemes filmtörténet egyik legjelentősebb halál-filmje. Az alábbi jelenetből kiderül, hogy Julien megrendelt egy életnagyságú szobrot halott szerelméről. De a szoborral elégedetlen, a szobrásznak fel kell darabolnia. A gyásznak ez a megnyilvánulása tovább fokozza kétségbeesését.

 

Szólj hozzá!

Címkék: depresszió feldolgozatlan gyász halott-kultusz

A testiség felfedezése

2014.03.21. 11:09 Dr. Gerevich József

rongyosok.jpg

A rongyosok című francia film (Franck Landron, 2004) az elfojtott, elfeledett testiséggel való szembenézés vidám filmje. Sophie és Oliver házasok, van egy pékségük Párizsban.Megszokott, unalmas életük egyik kitörési pontjává egy olcsó áron megvehető tengeri nyaraló válik. Amikor Sophie a gyerekekkel leutazik a nyaralóba, szembesülnie kell azzal, hogy ez a nyaraló egy nudista közösség által lakott szigeten van, ahol mindenki meztelen, és sokan közülük intoleránsak a ruhában lévőkkel szemben, akiket "rongyosoknak" titulálnak. Sophie egyik újdonsült barátnője segítségével fokozatosan fedezi fel a saját testét. Az alábbi jelenetben éppen leckét hallgat a testünkhöz való viszony kérdéskörében.

Szólj hozzá!

Címkék: nudizmus testiség nőiség elfojtott szexualitás

A szeretet hatalma

2014.03.10. 18:38 Dr. Gerevich József

Novo.jpgA szeretet erejének filmes ábrázolásában a Novo című francia film rendezőjének, Jean-Pierre Limosinnak sikerült elkerülnie a közhelyeket. Egy rövidtávú memória zavarában szenvedő férfi, Graham gyógyulásának folyamatát kísérhetjük végig. Felesége, fia, legjobb barátja és főnöknője is intenzív figyelemmel kísérik ezt a folyamatot. Csak fénymásolást tud végezni, és nem ismeri fel legközelebbi hozzátartozóit. Többen ki is használják ezt a helyzetet: a főnöknő szeretőjévé teszi a jóképű férfit, felesége és legjobb barátja is összeszűri a levet a háta mögött. Ekkor lép a színre Iréne, az új munkatárs, akivel Graham ismerteti meg az új munkahelyét. Azonnal szenvedélyes szerelem szövődik a két ember között. Iréne hatására és tanácsaival Graham elkezdi fokozatosan visszanyerni az emlékező képességét. De nemcsak Iréne vesz részt ebben a "terápiában", hanem Graham fia is, aki mindenhová követi apját, mindenütt jelen van. Amikor Graham barátja a főnöknő megbízására ellopja a férfi jegyzetfüzetét, csak a GPS marad, hogy megőrizze szerelmével a kapcsolatot. És a GPS tévedhetetlenül hozzásegíti Graham-et, hogy újra és újra megtalálja Iréne-t. Így találkozásuk nem egyszeri alkalomnak tűnik Graham számára, hanem véget nem érő folyamat. Az alábbi jelenetben találja meg végérvényesen a két ember egymást.

Szólj hozzá!

Címkék: memóriazavar szeretet ereje GPS segítsége szenvedélyes szerelem

A rettegés démona

2014.03.06. 19:34 Dr. Gerevich József

Maggie.jpgMaggie poszttraumás stresszbetegségben szenved. A hadseregben szerezte, ahol hivatásos katonaként szolgált. Felettese szabályosan megerőszakolta. Annyira félt főnökétől, hogy senkinek nem merte elárulni. Amikor főnöke meghalt, a temetésére neki is el kellett mennie. Édesapjával és gyermekével érkeztek a temetőbe. Amikor ki kellett szállnia az autóból, elfogta az asszonyt a rettegés démona. Maga alá vizelt. Apja - látván idegállapotát - nem erőltette, hogy részt vegyen a szertartáson. Aznap éjjel majdnem megölte apját, amikor páni félelem tört rá. Közveszélyessége miatt gyermekét elvették tőle. Egyetlen esélye volt arra, hogy visszakapja: ha elfogadja, hogy beteg, elfogadja, hogy kezelésre szorul. Egy jogászt küldenek ki hozzá, hogy meggyőzze őt a kezelés szükségességéről. A jogász nem más, mint az Öt történet az elmezavarról című film másik epizódjának főhőse, Lucy, aki szkizofréniában szenved. Saját személyes példáját segítségül híva végül Lucy-nak sikerül rávennie Maggie-t, hogy fogadja el a kezelést.

 

Szólj hozzá!

Címkék: pszichiátriai kezelés poszttraumás stressz-zavar betegségtudat hiánya

Önfeledt csata egy házasságban

2014.03.01. 20:18 Dr. Gerevich József

Változatok házasságra.jpgVincent és Gabrielle házassága bensőséges, de mindkettőjüknek hiányérzete van. Vincent nem érzi Gabrielle-t elég gyengédnek, ezt szeretőjétől, Géraldine-től kapja meg. Gabrielle megérzi, hogy Vincent-nek van valakije, ezért szomorú, időnként elsírja magát. De nem hagyja el Vincent-et, mert szereti őt, és nem csalja meg, mert hűséges. Egy lemezboltban összetalálkozik egy férfival, akit felruház az álomlovag jellemzőivel. Míg Vincent szeretőjében találja meg Gabrielle alternatíváját, Gabrielle az álomlovagban Vincent alternatíváját. Végül Vincent nem hagyja el Gabrielle-t, és Gabrielle is csak álmaiban hagyja el Vincent-et. Az ok a Változatok a házasságra című francia film (Yvan Attal, 2004) alábbi jelenetében látható: sem Vincent, sem Gabrielle senki mással nem tud ekkora önfeledt csatát vívni, mint egymással. És a vége egy lágy és finom szeretkezés.

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása