Tükör által világosan...

Több, mint 5000 játékfilmben szerepel valamilyen öngyilkosság, halállal végződő vagy kísérlet. Bő lehetőséget nyújtva arra, hogy a nézőben öndestruktív gondolatokat indítson el, vagy mintát adjon öngyilkosság megkísérléséhez a Werther-effektusnak megfelelően. De kevés olyan van, amely inkább megnevetteti, szórakoztatja a nézőket. Ilyen például Woody Allen Whatever Works című filmje, ahol a hős kiugrik az ablakon és éppen leendő feleségére esik, akit addig látogat a kórházban, amíg egymásba szeretnek. És ebbe a kategóriába tartozik Chaplin Nagyvárosi fények című filmje is, ahol Charles, a csavargó akkor ismerkedik meg Harry Myers-szel, a milliomossal, amikor a milliomos éppen szerelmi bánatában a vízbe akarja ölni magát. Nemcsak megismerkedik vele, meg is menti annak életét. Harry Myers különben remek példa az alkoholista ember kétlakiságára. Amíg ittas állapotban van, emberbarát tulajdonságai kerülnek felszínre, de ha kijózanodik, jaj mindenkinek, aki körülötte van.

A Candy című ausztrál film Candy-ról szól, egy fiatal lányról, akit heroinfogyasztó kedvese, Dan rávesz arra, hogy ő is próbálja ki a heroint. Az első élményt lerajzolja és bemutatja a nézőknek. A kép egy szerelmespárt ábrázol virágszerű színes dekoráció-ágyban ölelkezve. De Candy sorsa nem követi örömrajzának biztató hangulatát. A poklok pokla vár rá. Felépülése előtt, a mélyponton, újra rajzolni kezd. Az ekkor készült rajzok pontos látleletként rajzolják meg életútját és azt az élethelyzetet, amibe került.

A dadogás olyan beszédhiba, amelynek hátterében nem áll törvényszerűen valamilyen organikus agyi ártalom. Ennélfogva érzelmi állapotok ugyanúgy képesek változtatni a beszéd minőségén, mint a nem dadogók esetében. A király beszéde című Oscar-díjas film egyik jelenetében a király és a logopédus  terápiás ülése zajlik, amelynek során a logopédus káromkodásra szólítja fel őfelségét. Nem kis meglepetésre a jó gyermekszobával megáldott emberből - dadogás nélkül - ömlenek a trágárabbnál trágárabb kifejezések. Mindennek prognosztikai jelentősége is van: megjósolja a végkimenetelt, vagyis a híres történelmi rádiós beszéd sikerét és azt sugallja, hogy káromkodni jó. Legalább is ami a mentálhigiénés funkcióit illeti.

Az Amarcord hét perces ebédjelenetében tökéletes összesűrített képet kapunk egy hétköznapi olasz család életéből, a családtagok közötti konfliktusokról, az egyes jellemek „gyengeségeiről”, arról, hogy ebben a családban minden kifelé zajlik, semmi nincs elfojtva, semmi nincs véka alá rejtve, mindenki mindent tud egymásról, vagy ha nem, előbb-utóbb minden kiderül. Mennyire más ez az ebéd, mint azoknál a családoknál, ahol egyáltalán nincs közös evés, vagy ha van, az a televízió képernyője előtt szó, kommunikáció nélkül zajlik. Érdemes végiggondolni, hogy melyik családban ütheti fel a fejét valamilyen evészavar, anorexia, bulimia vagy bulimorexia.