Tükör által világosan...

Woody Allen, a csipkelődő, az Annie Hall című korai filmjében (1977) egy párkapcsolat analízise során a kapcsolatban résztvevők sorsának alakulásában a pszichiáternek (pszichoanalitikusnak) is nagy szerepet ad. Alvy Singer például már 15 éve jár pszichiáterhez, és saját bevallása szerint semmit nem fejlődött. Ezzel szemben Annie Hall mihelyt elkezdi a terápiát, ugrásszerű fejlődésnek indul. Mindez hozzájárul a kapcsolat végéhez. Nem mondja ki a rendező, de érzékelteti, hogy a nő és a férfi reagálása a pszichoterápiás kezeléshez valahogyan összefügg egymással, mintegy egymás tükörképe. Jól szemlélteti mindezt az alábbi jelenet, amelyben egyszerre két terápiás ülést látunk. Az egyiken Annie Hall face to face terápiában részesül, míg a másikban Alvy Singer a klasszikus freudi fekvő helyzetben látható, sugallva, hogy ez a lefekvéses módszer már idejétmúlt.

A világ közepe című 1974-es svájci film (Alain Tanner rendezésében) azon filmek sorába tartozik, amelyek a férfi-nő kapcsolat finom pszichológiai elemzésére vállalkoznak (csak néhány példa: Lány a hídon, Közelebb, Ketten, stb.). Ebben a történetben egy karrierje tetején lévő, képviselőjelölt családos mérnök, Paul beleszeret Adrianába, az özvegy olasz pincérnőbe egy kis svájci helyen, amelyet "A világ közepének" hívnak. Paul annyira szerelmes, hogy nem törődik azzal sem, hogy házasságtörése miatt elveszíti a választásokat és a családját. Ennek ellenére a lány egyre távolságtartóbb vele, végül elhagyja őt. Az alábbi jelenet jól mutatja, hogy egy átlagos lány nézőpontjából (Adriana a vonatállomáson az őt kikísérő barátnőjével, Juliette-tel beszélget) mennyire nem érthető Adriana döntése. De a néző, aki végigkíséri Paul és Adriana kapcsolatának kialakulását és lefolyását, Juliette-nél sokkal többet tud erről. Paul azzal veszíti el Adrianát, hogy egyoldalú döntéseket hoz, hogy nem kérdez, hanem kijelent, hogy Adriana határozott visszajelzései ellenére meg sem próbálja megismerni szerelmét. És ebből a nőnek egyszer csak elege lesz. A filmet a nők lelkéhez nem értő férfiak szíves figyelmébe ajánlom.

A szexuális addikció filmes ábrázolása az utóbbi évek egyik visszatérő témája a mozinak. Truffaut még jóval a betegség tudományos meghatározása és besorolása előtt (1977-ben) - önkifejezési motivációval - rendkívül szórakoztató és szakmailag is hiteles filmet készített egy szexuális addiktról (A férfi, aki szerette a nőket). Bertrand Morane kész autóját is tönkretenni, sőt meghalni is azért, hogy újabb és újabb hódításokkal jusson el annak a tudattalan kielégülésnek az illúziójához, amelynek alapmotívumai kacér és szabados szexuális életű anyjáig nyúlnak vissza. Bertrand nemcsak szerette a nőket, a nők is szerették őt, hiszen temetésén rengeteg nő rótta le kegyeletét földi maradványai előtt. A férfi titka a kedves figyelmesség és vakmerő elszántság keveréke volt, amely elbűvölte a nőket. Az alábbi jelenetben úgy hódít meg egy áruházban látott nőt, aki bébiszitternek ajánlkozik egy hirdetőtáblán, hogy megrendel tőle egy esti gyermekvigyázást. És amikor a nő megkérdezi, hol a gyermek, Bertrand elgondolkodva csak annyit válaszol: a gyermek én vagyok.

Billy Costigan (Leonardo DiCaprio), a fiatal rendőr téglaként beépül Frank Costello (Jack Nicholson) maffiavezér szervezetébe. A bonyolult kémtörténetnek van egy viszonylag jól követhető szála, Billy nyugtató-függősége. Nyugtatóval próbálja folyamatos halálfélelmét, szorongásait csillapítani. Amikor már nehezen tud hozzáférni, felkeresi Madolynt, a csinos pszichiáternőt, aki egy másik tégla, Colin Sullivan szeretője. Párbeszédjük, pontosabban küzdelmük győztese Billy, aki rámenősségével, lerohanásos agresszivitásával egyrészt eléri, hogy receptet kapjon a doktornőtől, sőt azt is eléri, hogy ő is a szeretője legyen. Madolyn bemutatja, milyen hibákat követhet el egy labilis személyiségű pszichiáter. Az Oscar díjas Scorsese-film (2006) alábbi jelenete jól példázza a pszichiátriai rendelőben egyébként sajnos elég gyakran látható jelenetet a tapasztalatlan szakemberek és a dörzsölt, rámenős páciensek között.

Még egy kedves film a felnőtté válás, nővé érés dilemmáiról: Enyém a vár (Tim Fywell, 2003). Hőse egy naplót vezető tizenhét éves lány, Cassandra, aki egy ódon, düledező kastélyban él írói válságban lévő apjával, komoly férjhez menési ambíciókkal rendelkező nővérével, Rose-zal, öccsével, a család legnormálisabb tagjával, mostohaanyjával, Topazzal, aki feszültségének egy bizonyos pontján időnként és váratlanul meztelenre vetkőzik, egyébként festőnő.  A teljes csüggetegség letargikus állapotában lévő családot felvillanyozza egy váratlan látogatás: a birtok ifjú ura, az amerikai Simon Cotton és a bátyja, Neil. Cassandra szerelmes lesz Rose kiszemeltjébe, későbbi vőlegényébe, Simonba, míg Rose Simon bátyjának, Neil-nek ajándékozza szerelmét, de ez csak a film végén derül ki, hogy meglepetés legyen. Az alábbi jelenetben a váratlan látogatás első pillanatainak lehetünk tanúi.

Ha valaki (egy csinos frigid fiatalasszony, Ann, akit férje Ann húgával, Cynthiával csal) évek óta jár pszichiáterhez, és semmit nem fejlődik, akkor valami nincs rendben a kezeléssel. Még akkor is, ha a pszichiáter nem követ el durva hibát, türelmesen meghallgatja a pácienst, bólogat, hümmög, kérdez, visszakérdez, válaszol, egyszóval teszi a dolgát. Mindez fel sem tűnne, ha nem robbanna be a páciens életébe valaki (a gátlásos és impotens Graham), aki egy csapásra versenytársa lesz a pszichiáternek. És végül ő győz. Néhány hét alatt nagyobb változást katalizál, mint amennyit a pszichiáter több éven át. Ez a rövid története a Szex, hazugság, videó című Steven Soderbergh-filmnek, amely a nyolcvanas évek egyik legjobb mozija. Újranézve sem veszít semmit a frissességéből, nem avult el, nincs az embernek "retro-hangulata" sem. Az igazán izgalmas kérdés, hogy ez az amatőr pszichiáter-ekvivalens miért hatékonyabb a professzionális szakembernél. Graham úgy "gyógyítja" magát egy szerelmi csalódásból, hogy nőket faggat a szexről, és a megnyilvánulásokat videószalagra veszi. Alapszabály, hogy nem lép szexuális kapcsolatba a nőkkel. Szemben a hivatásos szakemberrel, ő még arra is képes, hogy a kamerát odaadja a nőnek, és ő válik az elemzés tárgyává (lásd Ferenczi-féle kölcsönös vagy viszont-analízist). Az oda-vissza-analízis eredményeként a két magányos és szexualitásában gátolt ember egymásra talál.

Az öltöny a kamaszkori tervek megvalósítását jelképezi. Egy fiú, aki nekivág az életnek, megpróbálja kitalálni magát, és ehhez álmodik egy öltönyt. És az öltöny most akciósan látható egy madridi kirakatban. A sötétkékmajdnemfekete című spanyol film (Daniel Sánchez Arévalo, 2006) több szálon fut, több történetet egyesít. Az egyik, címadó történetben a húszas éveiben járó Jorge kénytelen megörökölni apja házfelügyelői munkáját, miután az apja - részben miatta - stroke-ot kap és járásképtelenné válik. Hét évébe kerül, hogy apja ápolása és a munka mellett be tudja fejezni felsőfokú tanulmányait. Mindenre elszántan kezd munkát keresni, csakhogy kikerüljön a számára elviselhetetlen helyzetből. Bátyja most szabadul ki a börtönből, ahol az utolsó hetekben összejön a csinos, ártatlanul bűnhődő Paulával. A lány szeretne teherbe esni, hogy átkerülhessen a sokkal komfortosabb kismama részlegre. Amikor kiderül, hogy Antonio nem képes teherbe ejteni Paulát, Jorge feladatai megnőnek, neki kell elvégezni ezt a furcsa, de férfiember számára nem is annyira ellenszenves feladatot. Végül már az első aktusra sikerül teherbe ejtenie Paulát, aki ezt eltitkolja Jorge elől, hogy tovább folytassák a gyermekcsinálás ősi műveletét a börtön intimszobájában. Jorge, aki egy másik lánnyal jár, gyermeke megfoganásának hírére úgy érzi, Paulához tartozik. Van a filmnek egy homoerotikus, lélektanilag még érdekesebb szála, amely egy másik bejegyzés tárgya lesz a közeljövőben.

Egy reklámszakember, Nick felkeres egy pszichiátert, dr Pearlt a rendelőjében. Visszatérő erotikus álma a házasságát fenyegeti. Amikor legutoljára feleségének elmesélte az aktuális álmát egy ismeretlen meztelen nőről, az asszony kétségbeesett sírásra fakadt. Dr Pearl ráveszi Nicket, hogy lefeküdjön a díványra, hogy a klasszikus analitikus helyzetben (a páciens nem látja analitikusát) beszéljen az álmairól. Valójában dr. Pearl ezt a helyzetet arra használja fel, hogy valakit távcsővel meglessen, illetve valakinek kézzel-lábbal mutogasson, majd papírrepülőt dobjon az ablakon kívül. Sovány vigasz a pszichiátria híveinek, hogy később kiderül, mindez egy rossz álom része volt, a pszichiáter valójában Nick egyik (kellemetlen) munkatársa. Ez a kisfilm (Steven Soderbergh, 2004) egy három részes trilógia, az Eros második epizódja. A másik két kisfilmet Antonioni  és Kar Wai rendezte.

Sokan veszítették el a filmvásznon a szüzességüket (például A lopott szépség és az Álmodozók című Bertolucci-filmekben vagy A szeretőben), de úgy elveszíteni a szüzességet, hogy nem sokkal később prostituálttá válik a beavatott, először a Fiatal és gyönyörű (Francois Ozon, 2013) című francia filmben látható. Bár eleinte értetlenkedünk, de azután, hogy a 17 éves Isabelle/Lea egyik kliense, az idős Georges szeretkezés közben veszíti el az életét, hamar kiderül minden. Például az, hogy Isabelle-t kamasz kíváncsiság vonzza a férfiak karjába, hogy nincs szüksége pénzre (de jólesőn számolja mindig össze, mennyije van), hogy a férfiak kedvesek hozzá, szeretik és bámulják őt, és gyönyörködnek benne. Az apa nélkül felnövő lány szenvedélyévé válik a csábítás. Miután pszichiáterhez kénytelen járni, miután a rendőrség a nyomában van, miután anyja lelki válságba kerül lánya miatt, még akkor is csábít, még akkor is találkára siet. Igaz, a film végén nem férfival, hanem nővel, Alice-zal találkozik. Alice Georges felesége, aki ugyanazon a hotelágyon fekszik 300 euróért Isabelle mellé, ahol a férje meghalt Isabelle-lel a karjaiban. Az alábbi jelenetben Isabelle és Georges utolsó szeretkezését látjuk.

Még mindig keveset tudunk a bipolaritásról, a bipoláris személyiségről, a bipoláris betegségről. Korábban szkizofrénnek tartott páciensek egy részét átminősítjük bipoláris beteggé. A bipolaritás rendkívül alattomosan hódít tért az életünkben. Hiszen minden embernél bizonyos mértékig megtalálható. Hol jól, hol rosszabbul érezzük magunkat. A bipolaritásnál lehet a legjobban érzékelni a kóros-nem kóros határmezsgye kijelölésének nehézségeit. Az öt történet az elmezavarról című film Robin című epizódja megkísérli a lehetetlent (az eddig lehetetlent): a bipoláris betegség ábrázolását a játékfilm eszközeivel. Az eredmény lenyűgöző. A történet egy lányról (Grace) és édesanyjáról (Robin) szól. A lány az ericsoni "korai zárás" példájaként arra kényszerül, hogy menedzselje anyja bipoláris betegségét. Robin hol súlyosan depressziós (ilyenkor sötét szobában fekszik szótlanul naphosszat), hol mániás (ilyenkor gátlástalan, kritikátlan, izgatott és kontrollvesztett). Az orvosok beállítják a gyógyszereit, de nem szedi rendesen, egyszerűen elfelejti bevenni azokat. Ilyenkor súlyos, életveszélyes állapotba kerül. Az alábbi jelenetben egy valóban életveszélyes helyzetben látjuk Robint, amint éppen mániás állapotban van, és hajszál híján halálos balesetet okoz.