Első pillanatra az ember azt gondolná, egy újabb játékfilm az öregedésről, az elmúlásról, az Alzheimer-kór furcsaságairól. Ezt a benyomást erősítik a tankönyvi, szakszerű idézetek a betegségről, melyek egy része ráadásul a "beteg" szájából jön. És az erre szakosodott intézet (otthon) pontos bemutatása is valamiféle ismeretterjesztő hangulatot sugall. De nem, nem erről van szó. Negyvenöt év házasság után az asszony úgy dönt, hogy köszöni szépen, ennyi elég volt, kilép belőle. Szokatlan módon ehhez a rövidtávú memória-zavarát használja fel. Az otthonban végre megtalálja önmagát. Gondoskodásával szinte ölni tudó férjétől megszabadulva talál valakit (egy súlyosan leépült, mozgásában gátolt férfit), akivel törődhet, és teljesen kivirul, megtáltosodik, szinte megszépül. Ezt persze férje nem nézi, nem nézheti jó szemmel. És máris egy igazi konfliktus kellős közepén találjuk magunkat. Az itt bemutatott jelenet apró villanást ad erről a konfliktusról.
Első pillanatra az ember azt gondolná, egy újabb játékfilm az öregedésről, az elmúlásról, az Alzheimer-kór furcsaságairól. Ezt a benyomást erősítik a tankönyvi, szakszerű idézetek a betegségről, melyek egy része ráadásul a "beteg" szájából jön. És az erre szakosodott intézet (otthon) pontos bemutatása is valamiféle ismeretterjesztő hangulatot sugall. De nem, nem erről van szó. Negyvenöt év házasság után az asszony úgy dönt, hogy köszöni szépen, ennyi elég volt, kilép belőle. Szokatlan módon ehhez a rövidtávú memória-zavarát használja fel. Az otthonban végre megtalálja önmagát. Gondoskodásával szinte ölni tudó férjétől megszabadulva talál valakit (egy súlyosan leépült, mozgásában gátolt férfit), akivel törődhet, és teljesen kivirul, megtáltosodik, szinte megszépül. Ezt persze férje nem nézi, nem nézheti jó szemmel. És máris egy igazi konfliktus kellős közepén találjuk magunkat. Az itt bemutatott jelenet apró villanást ad erről a konfliktusról.
