Az elengedés kifejezés a gyászfeldolgozás, gyászmunka hatékonyságára utal. A filmművészet tele van jobbnál jobb gyászfeldolgozás-ábrázolással, főleg az elveszített személy elengedésének nehézségei jelennek meg a filmvásznon. Ritka, amikor ennek ellenkezőjével találkozunk: hatékony gyászfeldolgozással. Ennek kitűnő példáját láthatjuk a Kálvária (2014) című ír-angol filmben, ahol James atya, katolikus lelkész egy közlekedési balesetben elhunyt férfi özvegyének, Terezának próbál vigaszt nyújtani a hit eszközeivel. Hamar kiderül azonban, hogy az asszonynak nincs szüksége vigaszra. Úgy érzi, hogy életének egyik legnagyobb ajándéka a férje volt, és azt képviseli, hogy azoknak van szükségük vigaszra, akiknek ez nem adatott meg. Velük bánt a sors igazságtalanul, nem vele. Hasonló mentalitással találkoztam egy amerikai dokumentumfilmben, ahol olyan anyákat szólaltattak meg, akik elveszítették gyermeküket. Egy öt éves gyermekét elveszített anya azt mondta, hogy boldog, hogy egy ilyen értékes, csodálatos kisemberrel együtt lehetett öt évig. Sajnálja azokat, akik ebben az élményben nem részesülhettek. Az elengedés olyan képesség, amely rendkívüli nehézségektől szabadítja meg az embert. Mint minden képesség, ez is fejleszthető. Az amerikai mentálhigiénés mozgalom is ezzel a felismeréssel vette kezdetét a negyvenes évek közepén, amikor mentálhigiénés szakemberek háborús özvegyeket vizsgáltak, és arra a következtetésre jutottak, hogy vannak köztük olyanok, akik különleges képességekkel rendelkeznek a gyászfeldolgozás terén. Ennek alapján indították el az özvegyek önsegítő csoportját, ahol ezek a nők fontos szerepet kaptak.
dr. Gerevich József pszichiáter
