Dante Gabriel Rossetti Beata Beatrix című festménye elevenedik meg A fehér ruhás nő című film vásznán (Tim Fywell, 1998). Már a szenvedélyes bűnök című Ken Russell-filmnél láthattuk, hogy a képzőművészetnek milyen aktív funkciói lehetnek egyes filmekben, szemben másokkal, ahol a háttérből kikandikáló képek inkább rejtett üzenetet hordoznak. A festmény modellje Rossetti halott kedvese, akit egy évvel a halála után részben emlékezetből, részben korábbi vázlataiból elevenít fel. A festmény a festő tudattalan kísérlete arra, hogy halott kedvesét, Elizabeth Siddalt feltámassza. Míg ez a preraffaelita festő életében nem sikerült, addig A fehér ruhás nő című filmben igen. Marian és Laura féltestvérek. Édesapjuk halála után a lányok a gazdag és excentrikus nagybátyjuk öreg kastélyába költöznek. A nagybácsi felfogad egy festőt, Waltert, hogy rajzolni taníttassa unokahúgait, aki azonnal beleszeret Laurába. Érzelmei nem maradnak viszonzatlanok. A lánynak mégis vissza kell utasítania a festő közeledését, mert már menyasszony. Míg Walter egy megrendezett botrány ártatlan „elkövetőjeként” távozni kényszerül kedvese közeléből, Laura házassága balul üt ki. Kiderül, hogy férje csak a hozománya miatt vette feleségül, és specialista bevonásával a lány életére tör. Amikor Marian megpróbálja megmenteni sikertelenül, Laura leveti magát egy magas toronyból és szörnyethal. Ám később kiderül, hogy nem ő halt meg, hanem szerencsétlen sorsú fehérruhás féltestvére, akit Laura férje rontott meg még kamaszkora előtt, és aki ezt az eseményt nem tudván feldolgozni, állandóan elszökik az elmegyógyintézetből azzal a céllal, hogy fehér ruhában „kísértsen”. Marian és Walter végül kinyomozzák, hogy Laura él, egy elmegyógyintézetben van. Kiszabadítva innen, Laura tébolyultságából „visszatér”, spontán meggyógyul.
