Minden idők egyik legjobb filmjében, a Nagyításban van egy jelenet, amely látszólag mellékszála a film (kriminológiai) főáramának. Thomas, a fotós egy terembe téved, ahol egy beat-együttes koncertezik lelkes tizenévesekkel körülvéve. A lassan-lassan extázisba kerülő zenészek egyike a hangulat csúcspontján ledobja az elektromos gitárját a földre, és összetapossa, majd a tomboló-csápoló közönség felé hajítja annak darabjait. A fiatalok egymást taposva törik magukat, hogy megszerezzék a rendkívül értékes gitárdarabot, amely hogy hogy nem, de Thomas kezében landol. Thomas testi épségét veszélyeztetve fúrja ki magát a tömegből, majd eszeveszetten kimenekül a teremből a gitár nyakával. Ahogy kiér a szabad levegőre, mint értéktelen tárgyat elhajítja a gitárt. Egy járókelő felveszi, majd ő is elhajítja. A koncerttermen kívül a gitárdarab már semmit sem ér. A felnőtté válás e ragyogó filmjében Thomas megtanulja a leckét: minden viszonylagos. Ami neki halálosan fontos kérdés (hogy tudniillik ki ölte meg a pár perce még egy nővel enyelgő férfit, illetve ki tüntette el a hulláját a parkból), az mást nem érdekel, és bár tudja, hogy a teniszpályáról kirepülő teniszlabda a képzelet játéka, neki vissza kell dobnia a pályára ahhoz, hogy tagja legyen egy nagyobb közösségnek.
dr. Gerevich József pszichiáter
