Egy harmincas éveiben járó regényíró, Antoine, akinek házassága megromlott, különös módon ismerkedik meg Sabine-nal, a lemezbolti eladóval. Egy telefonfülke előtt várakozva önkéntelenül is egy szakítás fültanúja lesz, melynek végén a telefonáló férfi elővesz egy fényképet és dirib-darabra tépi, majd ledobja a földre. Antoine felszedi a papírdarabokat, majd otthonában összerakja a mozaikokat, egy lány arcát. Tűvé teszi Párizst a lány után, végül megtalálja. Ő Sabine. Tombol közöttük a "kémia", Antoine azonban nem az a férfi, aki bármit is képes egyértelműen és zavartalanul végezni. Ambivalenciáját fia, Alphonse is erősíti, akit ki kell kísérnie a pályaudvarra, amikor éppen Sabine-nal vacsorázhatna. Itt véletlenül összefut az első szerelmével, Colette-tel, akiből sikeres ügyvéd lett. Épp most vette meg Antoine önéletrajzi könyvét. Antoine ahelyett, hogy rohanna Sabine-hoz, jegy nélkül felugrik a tenger felé tartó vonatra és meghívja Colette-t vacsorázni. Miközben a régi emlékekről beszélgetnek, Antoine elmeséli a készülő regényének témáját is. A regény azzal kezdődik, hogy egy férfi áll a telefonfülke előtt, és arra lesz figyelmes, hogy valaki szakít a szerelmével. Francois Truffaut A menekülő szerelem című filmjéből az alábbi jelenetben a végső tisztázó beszélgetést látjuk Antoine és Sabine között.
Julien Davenne újságíró, egy magazinnak nekrológokat ír. Egyébként háborús veterán, rengeteg halottja van. A legfontosabb halottja felesége, aki nemsokkal azután, hogy Julien hazatért a háborúból, meghalt. Azóta gyászolja őt a zöld szobában, ahol fényképeit, a róla szóló dokumentumokat őrzi. A zöld szoba egy házban van, ahol Julien egy idős házvezetőnővel és egy siketnéma fiúval él. Ám egyszer a zöld szoba felgyullad, alig lehet eloltani a tüzet. Ekkor fogan meg Julienben a gondolat, hogy kápolnát épít a halottai számára. Ebben partnerre is talál Cecilia Mandel-ban, egy fiatal lányban. Cecilia – Julien-nel szemben – az élőket fontosabbnak tartja a halottaknál. Szerelmes Julien-be, hat rá a férfi, de szomorúan kell megállapítania, hogy meg kell halnia ahhoz, hogy Julien számára fontos legyen. A kápolna elkészül, folyamatosan égnek benne a gyertyák. Ekkor írja meg Cecilia Juliennek, Julien főnöke tanácsára, hogy szereti. Julien annyira megdöbben a levéltől, hogy kizökken halálközeli hangulatából. Érzelmi rezonanciája azonban későn érkezik: a lány már azonosult a halott-kultuszt hirdető férfival. Így Julien számára nem marad más hátra, meg kell halnia, hogy Cecilia szerelmét kiérdemelje. A Henry James-novella alapján készült Francois Truffaut-film (Zöld szoba, 1978) – hasonlóan a többi filmjéhez – önéletrajzi ihletettségű: saját depresszív hangulata elevenedik meg. A Zöld szoba az egyetemes filmtörténet egyik legjelentősebb halál-filmje. Az alábbi jelenetből kiderül, hogy Julien megrendelt egy életnagyságú szobrot halott szerelméről. De a szoborral elégedetlen, a szobrásznak fel kell darabolnia. A gyásznak ez a megnyilvánulása tovább fokozza kétségbeesését.
A szeretet erejének filmes ábrázolásában a Novo című francia film rendezőjének, Jean-Pierre Limosinnak sikerült elkerülnie a közhelyeket. Egy rövidtávú memória zavarában szenvedő férfi, Graham gyógyulásának folyamatát kísérhetjük végig. Felesége, fia, legjobb barátja és főnöknője is intenzív figyelemmel kísérik ezt a folyamatot. Csak fénymásolást tud végezni, és nem ismeri fel legközelebbi hozzátartozóit. Többen ki is használják ezt a helyzetet: a főnöknő szeretőjévé teszi a jóképű férfit, felesége és legjobb barátja is összeszűri a levet a háta mögött. Ekkor lép a színre Iréne, az új munkatárs, akivel Graham ismerteti meg az új munkahelyét. Azonnal szenvedélyes szerelem szövődik a két ember között. Iréne hatására és tanácsaival Graham elkezdi fokozatosan visszanyerni az emlékező képességét. De nemcsak Iréne vesz részt ebben a "terápiában", hanem Graham fia is, aki mindenhová követi apját, mindenütt jelen van. Amikor Graham barátja a főnöknő megbízására ellopja a férfi jegyzetfüzetét, csak a GPS marad, hogy megőrizze szerelmével a kapcsolatot. És a GPS tévedhetetlenül hozzásegíti Graham-et, hogy újra és újra megtalálja Iréne-t. Így találkozásuk nem egyszeri alkalomnak tűnik Graham számára, hanem véget nem érő folyamat. Az alábbi jelenetben találja meg végérvényesen a két ember egymást.
Maggie poszttraumás stresszbetegségben szenved. A hadseregben szerezte, ahol hivatásos katonaként szolgált. Felettese szabályosan megerőszakolta. Annyira félt főnökétől, hogy senkinek nem merte elárulni. Amikor főnöke meghalt, a temetésére neki is el kellett mennie. Édesapjával és gyermekével érkeztek a temetőbe. Amikor ki kellett szállnia az autóból, elfogta az asszonyt a rettegés démona. Maga alá vizelt. Apja - látván idegállapotát - nem erőltette, hogy részt vegyen a szertartáson. Aznap éjjel majdnem megölte apját, amikor páni félelem tört rá. Közveszélyessége miatt gyermekét elvették tőle. Egyetlen esélye volt arra, hogy visszakapja: ha elfogadja, hogy beteg, elfogadja, hogy kezelésre szorul. Egy jogászt küldenek ki hozzá, hogy meggyőzze őt a kezelés szükségességéről. A jogász nem más, mint az Öt történet az elmezavarról című film másik epizódjának főhőse, Lucy, aki szkizofréniában szenved. Saját személyes példáját segítségül híva végül Lucy-nak sikerül rávennie Maggie-t, hogy fogadja el a kezelést.
Vincent és Gabrielle házassága bensőséges, de mindkettőjüknek hiányérzete van. Vincent nem érzi Gabrielle-t elég gyengédnek, ezt szeretőjétől, Géraldine-től kapja meg. Gabrielle megérzi, hogy Vincent-nek van valakije, ezért szomorú, időnként elsírja magát. De nem hagyja el Vincent-et, mert szereti őt, és nem csalja meg, mert hűséges. Egy lemezboltban összetalálkozik egy férfival, akit felruház az álomlovag jellemzőivel. Míg Vincent szeretőjében találja meg Gabrielle alternatíváját, Gabrielle az álomlovagban Vincent alternatíváját. Végül Vincent nem hagyja el Gabrielle-t, és Gabrielle is csak álmaiban hagyja el Vincent-et. Az ok a Változatok a házasságra című francia film (Yvan Attal, 2004) alábbi jelenetében látható: sem Vincent, sem Gabrielle senki mással nem tud ekkora önfeledt csatát vívni, mint egymással. És a vége egy lágy és finom szeretkezés.
A Century Hotel című kanadai film (David Weawer, 2001) egy hotel 720-as szobájából mutatja be a huszadik századot hét történeten keresztül. A történetek egy része egyfajta látszat-helyzettel indul, majd fokról fokra derül ki, hogy egészen másról van szó. A történetek másik része pedig meglepő fordulatokkal jut el meglepő végkifejlethez. Egy nászéjszakára érkező pár, a menyasszony ezen az éjszakáén veszíti el a szüzességét. Amikor a pár elalszik, tolvaj lopakodik be a lakosztályba. A menyasszony felriad, majd lövés dördül, és a nő meghal. A hotel portása szerint a tolvaj lőtte le, de a valóság egészen más. Egy Kínából esküvőre érkező menyasszony nehéz szívvel veszi fel a számára kijelölt menyasszonyi ruhát, mert legszívesebben a magával hozott kínai ruhát öltené fel. Végül elmarad az esküvő, és a menyasszony elégeti a fehér ruhát. Egy férfi a háborúból jött haza. Menyasszonya és a legjobb barátja meglátogatja őt. Már az esküvőt tervezik, de kiderül, hogy a két férfi egymásba szerelmes, és régóta készülnek arra, hogy egymáséi legyenek. A csalódott menyasszony kihívja a rendőrséget. Egy fiatal lány rengeteg égő gyertyával és egy üveg pezsgővel vár egy fiatal fiút. Mindketten szüzek. Azt gondolnánk, ilyen romantikus körülmények között szeretnék elveszíteni szüzességüket (ezt a jelenetet láthatjuk). De egészen másról van szó. Egy férfi prostituáltat hív a szobába. Annyira jól érzi magát a lánnyal, hogy megállapodik vele, minden évben itt találkoznak. Eljutnak odáig, hogy a lány már nem kér pénzt tőle, kapcsolatuk átalakul szerelemmé, de nem tudnak kilépni az egy éjszakás kaland bűvköréből. Egy középkorú férfit elhagyta a felesége. Azért jött a hotelbe, mert a legutolsó információi szerint az asszony ebben a hotelben szállt meg. Fenyegető telefonokat kap, egy táskányi dollárt keresnek nála. A hotel nyomozója, akiről később kiderül, hogy a feleség szeretője, készségesen felajánlja a segítségét. Valójában az a feladata, hogy a férfinál lévő könyvritkaságot megszerezze. Ez volt hát a huszadik század. 
A sikeres színésznő, Marcelline negyven éves. Egy orosz darabot próbálnak, amelyben olyan családanyát alakít, aki beleszeret lánya nevelőtanárába. De nem érzi jól magát a szerepben, többször fel is lázad a próbák során. Egyik lázadását a meleg rendező úgy szereli le, hogy szeretkezik Marcelline-nel. Elmegy egy templomba, és kéri Szűz Máriát, ajándékozza meg egy nagy szerelemmel. Másnap is elmegy, és a tegnapi kívánságát módosítja; nem szerelemre, hanem gyermekre vágyik. Sóvárgása a gyermek után extrém helyzetekbe sodorja. Felkeresi a papot, és őt kéri meg, nemzzen neki gyermeket. A színházban az egyik próba során egy elhagyott csecsemőt talál, akit azonnal "birtokba vesz". Amikor a mellét nyújtja a csecsemőnek, kiderül, hogy a kislány a rendező asszistensének, Nathalie-nek a gyermeke. A Színésznők című filmnek (Valeria Bruni Tedeschi, 2007) ezt a jelenetét láthatjuk alább. Olasz anyjával is kommunikációs deficittel küszködik. Végül leveti magát egy párizsi hídról. Az életösztön és kiváló úszó képessége nem engedi, hogy véglegesen alámerüljön, erőteljes karcsapásokkal halad előre. De hová?
